001/ Egy darabig

Egyik nap a Tescoban vásároltunk, fizetni készültünk. Az önkiszolgáló pénztár zárva volt. Különben mindig ott fizetünk. A zöldségek, gyümölcsök, a földimogyoró, a zsömlék mind textil szatyorban. Egymásra néztünk, hogy szabad-e ezt így. Lassan megközelítettük a futószalagot és felpakoltuk a szatyrokat, mindet gondosan kinyitva, hogy bele lehessen látni. A pénztáros elkezdte lehúzni a termékeket, majd a szatyrokhoz ért. „Ez meg mi?” – nézett értetlenül az egyértelműen csöves kukoricákat tartalmazó objektumra.

Azóta is azon röhögünk, hogy azt kellett volna mondjuk: „Ez a jövő.” Csakhogy mi szeretnénk olyan helyen élni, ahol nem kell hangosan röhögnünk ezen a válaszon.

Az elmúlt bő egy évben hatalmas szemléletváltáson mentem keresztül. A reggeli csésze kávéim mellett azon merengtem, miként változtathatnék úgy az életmódomon, hogy az a környezet számára kevésbé legyen megterhelő. Sokat gondolkodtam azon is, hogyan száműzhetném azokat a dolgokat az életemből, amelyek több energiámat veszik el, mint amennyi örömöt adnak. A legtermészetesebb, mindennapi tárgyaimat vizsgáltam meg és szedtem szanaszét fejben. Másra terelődött a fókusz. És mióta így van, jobb döntéseket hozok.

Hiszek benne, hogy rámenősséggel, utánajárással, kíváncsisággal, odafigyeléssel el lehet érni változást. Abban is hiszek, hogy a jó ötletek szájról szájra terjednek. Szóval a reggeli csésze kávéim mellett üldögélve csendben megszoktam a gondolatot, hogy itt dokumentálom majd ismerkedésemet a hulladékmentességgel és szenvedélyes szerelmünket a minimalizmussal. Ezenkívül hivatalosan elfogadtam, hogy az elkövetkezendő hónapokban több tucat pénztáros fog még hülyének nézni.

Egy darabig.

– BJ

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s